Sikeres volt az V. Országos Elektroakusztikus-Zenei Verseny

Iskolánk rendezte idén az Emberi Erőforrások Minisztériuma által meghirdetett és anyagilag támogatott tanulmányi versenyek közül a háromévenként szervezett V. Országos Elektroakusztikus-Zenei Versenyt.
A járványhelyzetre való tekintettel mindezt online formában.

A nevezést benyújtó iskolák közül számban is és eredményben is a Garabonciás Művészeti Iskola kiválóan szerepelt, azaz szép számmal nyújtottak be kollégáink felvételeket, és a zsűri értékelése alapján az eredmény terén is jól szerepeltünk.

Mivel a részletes versenyeredmény közzétételére a verseny kiírója jogosult, itt e helyen én csak az iskolánk tanulóinak elért eredményéről tudok beszámolni.

Nevezni egyéni, vagy kamara kategóriában lehetett. A korcsoportok beosztása pedig életkorhoz kötött. Ennek megfelelően Egyéni kategóriában 5 korcsoport, Kamara kategóriában 3 korcsoportban versenyezhettek a növendékek.

35 felvétel érkezett. Ebből a Garabonciás Művészeti iskola tanárai 15 egyéni, és 3 kamara produkciót neveztek be.
Különösen kiemelkedik kollégánk Pokol Miklós igazgató úr, aki egymaga 7 egyéni és 2 kamara produkcióval nevezett.

Az alábbi táblázatban az iskolánk tanulói/zenekarai közül a helyezést elnyert produkciók szerepelnek.

Nagyon büszkék vagyunk erre a szép eredményre, gratulálunk! Köszönjük az áldozatos munkát, a pedagógusoknak a sikeres felkészítést! (A NEVEKRE KATTINTVA megtekinthető a beküldött produkció!)

Kategória Korcsoport Helyezés Név
Egyéni I 2 Hamza Alex
3 Bakó Attila
II 1 Szilágyi Tamás
3 Hurcsik Dénes
III 1 Sebők Dóra
2 Lukács Levente
3 Hohlov Iván
Kamara II 2 ANTHILL Együttes
III 1 Sebők Dóra-Lukács Levente Duó
2 NNB Zenekar
3 NECTECH Együttes



Nem kevésbé öröm és büszkeség azon tanulók produkcióját hallgatni, akiket ugyan a zsűri helyezéshez nem juttatott, de szakmai munkájukat elismerte.
Kovács Gábor a zsűri elnöke értékelésében kiemelte: "A darabokat végighallgatva egy, a korábbiaknál egységesebb képet látunk. A tanulók egyre ügysebben kezelik a hangszereket, játékuk stílusosabb."

Minden kollégám felkészítő munkáját köszönöm! Büszke vagyok rá, hogy ilyen számban, ilyen minőségben felkészítették növendéküket erre a magas szintű versenyre, ahol soha ne könnyű helyt állni!
Gratulálok, és külön köszönöm a növendékeknek a lelkes helytállást, felkészülést!

Minden nevezett növendéket örömmel, büszkén részesítek igazgatói dicséretben!

(A NEVEKRE KATTINTVA megtekinthető a beküldött produkció!)

Kategória Korcsoport Név
Egyéni I Bóka Bálint
II Poncsák Bence
Lakatos Cintia
III Szentpétery Áron
VI Danku Gábor
Budai Vivien Anita
V Iván Rebeka

A rendezvény finanszírozása - mint a bevezető sorból kiderül - az Emberi Erőforrások Minisztériuma által történt, de a verseny mögé állt több hangszerbolt/kereskedő/vagy pl. hangszertok készítő mester, akiknek támogatása nélkül sokkal szerényebb lett volna a jutalmazásra szánt keretünk. Természetesen a szervezésbe befektetett munka mellett iskolánk is a támogatók közé sorolható.

Köszönjük a nemes hozzáállást, a kapott támogatást!